A csongori kultúrház keretében, megrendezésre került, a” Csongor hangja” nevezetű karaoke verseny.
Jelentkezni lehetett február 15-ig.Lassan gyülekeztek a magukat, ki akarni próbáló fiatalok, majd március 11-én kezdetét vette a verseny.
Szép számmal összegyűlt a falu apraja nagyja.
Mindenki kíváncsi volt a produkciókra.
A versenyzők minden tudásukat latba vetve próbálta a zsűri tetszését elnyerni, nem kisebb sikerrel. Egy- egy produkció végén a közönség üvöltve tapsolt. A zsűri pontozása, mint ahogy az lenni szokott, változó volt.
Két kategóriában indulhattak a versenyzők, úgy, mint pop – vegyes és szerelmes – lírai. A szerelmes dalok előadása olyan jól sikerült, hogy némely embereknél könnyet facsart a szemükből.
Végül eljött a nap legnehezebb pillanata. A zsűrinek döntenie kellett, ami elég nehéz volt, mert mindegyik produkció nagyon szépen sikerült. Kis megbeszélés után, döntés született: 4. helyezett ( különdíjas) Fedák Krisztián (9 éves ), 3. helyezett Baksa Boglárka ( 13 éves ). A 2. hely három igen tehetséges lány birtokába jutott: Marton Dominika Petra (13 éves ), Hadar Okszána ( 14 éves ) és Tamási Barbara ( 14 éves ). Végül az első helyezett az – az „ Csongor hangja „ lett a 13 éves Fedák Patrícia.
Az emléklaposztás után a rendezvény véget ért. Mindenki boldogan és elégedetten távozott a kultúrteremből. Reméljük, a jövőben ismét megrendezésre kerül a „Csongor hangja” nevezetű karaoke verseny, mert így eme verseny elő tudja csalogatni Csongor falu tehetséges embereit, felnőttet, gyereket egyaránt.